6.rész

Helló Mindenki! :)

Úgy döntöttem,újra rászánom magam,és elindítom azt a "játékot",hogy ha holnapig meglesz a 4.000 látogató és a 23 feliratkozó,akkor EXTRA részt hozok. Viszont több százan elolvassátok a részeket,de mégis kevés hozzászólást,és értékelést kapok. Jó lenne érezni,hogy nem hiába dolgozok órák hosszat egy-egy részen.
Jó olvasást! :)

Rosewood - Hill ház; 11:01 perc

A képet bámulom. Azóta. Tűnődök az este történteken, de hiába,fogalmam sincs semmiről.
Úgy döntöttem átmegyek Mikehoz,és megkérdezem,hogy mi is történt valójában.
Nem tudom,hogy nem fogok-e őrültnek tűnni,hiszen a reggeli üzenete után,úgy hiszem,hogy ő meg volt róla győződve,hogy én pontosan tudtam mit csinálok.
Mégis muszáj megtennem.
Magamra kapkodtam a ruháimat,lementem a lépcsőn,felvettem az ajtó mellett álló fekete cipőmet,és kinyitottam az ajtót.
- Te mégis hová mész? - kérdezte anya,s kezében két szendvicset tartott. - Még meg sem reggeliztél. Mikor felmentem szólni,miért nem jöttél le? Ugye nincs semmi baj amiért nincs étvágyad?
- Nincs semmi anyu - mondtam neki mosolyogva - De most mennem kell,majd sietek haza.
Gyorsan becsuktam magam után az ajtót,és elindultam a tőlünk 2 utcára lévő Montgomery házhoz.

Rosewood - Montgomery ház; 11:35 perc

Ideértem. A nap süti barna bőröm. Nagyon meleg van.
Felmegyek a házhoz vezető lépcsőkön,az ajtóhoz érek. Bekopogok.
Ajtót nyitott egy nő. Biztosan Mike és Aria anyukája.
- Jó napot,én Mikeot keresem,itthon van? - kérdeztem halk,félő hangon.
- Szia persze,gyere be. Mindjárt lehívom.
- Nem mehetnék inkább fel hozzá? Meglepetésnek szántam,hogy ma átjövök - mosolyogtam miközben feltettem a kérdést.
- Dehogynem,menj csak. Itt fel az emeleten. Szerintem rögtön megtalálod a szobáját.
- Rendben,köszönöm.
Elindultam fel,az emeletre,közben a szívem hevesen vert. Újra láthatom.
- Szia - kopogtam be az ajtón,és nekitámaszkodtam a félfának.
- Hát te meg? - csillant fel a szeme. - De jó hogy itt vagy!
Oda jött hozzám,és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Igazából én azért jöttem,hogy megkérdezzem most mi van kettőnkkel. Nem tudom,hogy te a tegnapi nap után hogy gondolsz a kettőnk közötti kapcsolatra.
- Én szeretnék veled lenni. Szeretnék a barátod lenni,ha persze benne vagy. - mosolygott rám. - Nagyon jól éreztem magam tegnap éjjel. Úgy érzem,téged nekem szánt a sors. Úgy igazából.
Nem volt szívem megkérdezni ami miatt idejöttem. Mégis mit mondanék neki? Inkább hagyom. Egyszer úgy is ki kell derüljön számomra az igazság. Egy a lényeg. Boldog vagyok,a fiúval,akibe első látásra beleszerettem.

Rosewood - Hastings ház; 17:17 perc

A lányokkal vagyok. Ilyenkor biztonságban érzem magam. Úgy hiszem, köztük nem vagyok egyedül a problémáimmal,előttük nem kell titkolóznom.
- És hogy telt a napod Becky? - kérdezte Hanna,és beleivott a poharába.
- Egész jól. Bár kicsit fáradt vagyok. - néztem rá komoly arccal.
- Kaptam egy SMS-t - jegyezte meg Aria,és megnézte a mobilját.
Megállt bennem az ütő, a szívem hevesen vert.
- Nincs írás,csak egy mellékelt kép. - mondta,majd látszott,hogy erősen koncentrál,hogy megnyissa a képet.
- Szerintem ne nyitsd meg. - mondtam,és kikaptam a telefont a kezéből.
- Becky,ez nem a legjobb idő a hülyéskedésre. Add vissza a telefont,kérlek!
Szemeivel dühösen rám nézett. Fogalmam sem volt,hogy mit tehetnék.
- Én szeretném elmondani,hogy elképzelésem szerint mit ábrázol az a kép.
Most jött el az idő,hogy be kell vallanom,amit tettem.
- Lányok,el kell valamit mondanom. Én.. a tegnap estét Mikeal töltöttem. Elég közel kerültünk egymáshoz ,és arról készült az a kép.
Néma csend . Mindenki hallgat,csak a szúrós tekintetük van rajtam.
- Miért tetted ezt Becky? Azt hittem meg értetted amit mondtam,hogy keress mást! Nagyon nagyot csalódtam benned!
- De ő jött hozzám,és én csak... - nem tudtam folytatni.
- Ahelyett,hogy másra fogod a dolgokat,igazán bevallhatnád az igazat!
Aria visszakérte a telefonját,hogy megnézhesse a képet. Oda adtam neki.
Megnyitotta a fájlt. A képet Ezra küldte,ahogy a vacsorát készíti kettejüknek.

Rosewood - Hill ház; 20:29 perc

Esik az eső,hallom a kopogását. A szobámban fekszek,és gondolkozok. Bevallottam az igazat. Hiába. Most összevesztem azokkal,akikkel összetart a sors. Vagyis A-. Felnyitottam a laptopomat,hogy majd lazítok egy kicsit,és kikapcsolom az agyam.
Ezt nem sikerült elérnem.
Éppen akkor jött egy üzenetem,amit azonnal megnéztem.
"VAJON MI LEHET A HÁTSÓ KERTBEN ELÁSVA? VALAMI,VAGY VALAKI!? A-."
Megfagyott bennem a vér. Kint már sötétedett.
A szüleim a hálószobában tévét néztek,és beszélgettek. A függönyök behúzva,így ha kimegyek sem láthatnak meg. Halkan lementem a lépcsőn,egészen a pincébe. Ott felvettem apa gumicsizmáját,és előszedtem az ásót. A hátsó kertbe a pincéből nyílott az ajtó.
Szakadt az eső. De ekkor megláttam valamit. Egy (a földből kikandikáló) sáros kéz.
Sikoltozva rohantam oda,hogy bárki is van a föld alatt betemetve,kiszedjem. Már nem érdekelt, hogy ha a szüleim meghallják,csak az,hogy kiszabadítsam,bárki is az.
Az ásóval megkezdtem a föld legfelső rétegét,majd utána a kezemmel szedtem fel.
Miközben kaparásztam,potyogtak a könnyeim,és imádkoztam,hogy ne Mike legyen az. Öt perc sem telt el,sikerült leszednem annyira a földet,hogy ki tudjam szabadítani. Segítségemre volt,hogy szakadt az eső,és így már a sarat könnyebb volt leszednem róla. A csapadék az arcát is lemosta. Mike volt az. Torkom szakadtából ordítottam! Ez nem velem történik! Megnéztem,van-e még pulzusa. Volt. Nem tudtam mit tegyek. Hívjam a rendőröket,vagy a mentőket? A második döntés volt a legésszerűbb.
Hívtam a 911-et,közben sírtam,úgy mint még soha.
Azt mondtam,hogy itt találtam a fűben fekve. A földet visszaástam a gödörbe,ahonnan kiszedtem,Mikeot odébb húztam,hogy ne lehessen látni hogy pontosan hol feküdt. Az ásóval visszarohantam a pincébe,és ezután a mentő körülbelül negyed óra múlva,szirénázva megérkezett, egy rendőrautó kíséretében. A szüleim esernyővel a kezükben,ijedt arccal léptek ki az ajtón.
- Csak annyit mondjatok,hogy itt találtuk a hátsó kertben - mondtam nekik,és a nyakukba borultam.
A még mindig szakadó eső,már tisztára mosta,az előtte saras ruháimat.
A rendőrök oda mentek a szüleimhez. Kérdezték őket,hogy mi történt,és felvették a vallomásukat. Láttam ahogy a mentősök beteszik hordágyon Mikeot a mentőautóba. Oda futottam,és jeleztem,hogy én is szeretnék vele menni. Beszálltam ,és leültem az egyik mentős férfi mellé.
- Tudod a szülei elérhetőségét? - kérdezte,és hunyorogva rám nézett.
- A nővére telefonszáma van csak meg. Azt odaadhatom.
Elővettem a farmerem zsebéből a telefonomat - kész szerencse,hogy még működik. A férfi adott egy cetlit és egy tollat,hogy leírhassam rá a számot.

Rosewood - Rosewoodi Kórház; 21:55 perc

Nem telt öt percbe sem,amikor beértünk a kórházba. Mikeot az ötös szobába helyezték el,ahol azonnal megvizsgálták. A nővérek átöltöztették őt a szokásos fehér kórházas öltözékbe. Ezután kilépett az ápoló az ajtón,és nem hagyhattam ki az alkalmat,hogy megkérdezzem,be mehetek-e. A barna hajú,alacsony növésű nő annyit mondott,hogy bemehetek,csak ne sokáig maradjak.
Benyitottam. Aludt. Nagyon fájt őt így látni. Oda mentem,megfogtam a kezét,és odasúgtam : "Itt vagyok melletted,ne félj!". Adtam egy puszit a homlokára, úgy,ahogy Ő,még ezen a reggelen.
A gépek hirtelen sípolni,és pittyegni kezdtek. A nővérek rohantak be a szobába,engem pedig kizavartak. Nem tudtam mi történik,össze kavarodott bennem minden.
A folyosón megjelent Aria,Hanna,Spencer,Emily,és Mike szülei.
Odajöttek hozzám,és faggattak,hogy mi történt. Nem tudtam mit mondani.
Aria nyakába vetettem magam.
- Sajnálom! Nagyon sajnálom! - s újra könnyek gyűltek a szemembe.
Megszólalt a telefonom. Nem meglepő módon üzenet jött. Felnyitottam ,és megnéztem.
"Ő MÁR NEM ZAVAR MINKET. A-".